Főző és Film klub

 

E klub során minden alkalommal megismerhetünk egy újabbat a vegetáriánus étkezés eszközeiből, módszereiből, receptjeiből, valamint az együtt elkészített ebédet közösen elfogyasztjuk s egy energiaszintet emelő, elgondolkodtató filmet nézünk meg. A film után lehetőségünk van a film során tapasztaltak megosztására, a tanulságok közös levonására és elmélyítésére.

A közös főzés növeli az együttlét örömét, segíti az egymás felé fordulást és a nyitott elfogadást kifejleszteni önmagunkban és segítségünkkel hozzájárulhatunk társaink növekedéséhez is.

Az ezt követő film során amennyiben olyan filmet nézünk meg, melyet még nem láttál, akkor az az újdonság értékén túl hozzájárulhat a látásmódod tágításához, új ötletek felbukkanásához, ha pedig már láttad az adott filmet, akkor az esemény nem köti le a figyelmed 100%-át, így oda tudsz figyelni a részletekre, a megbúvó érdekességekre is.

A film utáni beszélgetés során kiderül, hogy amennyiben új volt számodra a film, akkor mi az, ami megragadott téged, mit tudnál belőle hasznosítani, milyen pluszt adott számodra, ha pedig már láttad korábban, akkor vajon az első tapasztalat után mennyit hasznosítottál belőle az életedben, alkalmaztad-e az ott látottakat, tanultakat?

A nem alkalmazott tudás nem igazi tudás, csupán mentális struktúránk újabb terhévé válik.

A következő és Főző és Filmklub:

keksz

 

A tervezett menü: Kínai zöldsége-tofus tészta és gyömbéres süti, üdítő gyanánt a meleg limonádé lesz frissítőnek és tea.

 

 

 

 

 

 

 

lucy

 

A filmklubban a Lucy című filmet fogjuk megnézni. A film röviden arról szól, hogy vajon mire lehetünk képesek, ha jobban ki tudjuk használni agyunk kapacitásait, emellett a film könnyed kikapcsolódást ígér.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ideje:2015. január 17. 15:00-20:00

Helyszín:             Budapest, XIV. Kupa vezér útja 4. Térkép

Részvétel:            Az étkezéshez szükséges hozzávalók miatt jelentkezés szükséges!   

Részvételi díj:    1.000 Ft

Információ:        fozofilmklub@gmail.com

 

 

Programszervezők:  

niki
Gaál Niki Kiss Gergő

 

Várunk Mindenkit szeretettel!

 

 

 Képek az eddigi Főző és Filmklubokról  

 

Résztvevői vélemények:

–  Jól éreztem magam az 1. F&F Klubon. Nagyon tetszett a közös főzés és elég éhes voltam, hogy végig ott lődörögjek a konyhában, próbálva feladatot találni. Szerencsére a többiek legalább olyan lelkesek voltak, mint én, így elég kevés feladatot találtam magamnak. Vidám hangulatú volt nagyon, és az ételek fantasztikusan finomak lettek, ami együttes munkánkat dicséri (plusz István szakértelmét).
A film Nekem teljesen új volt, ennek megfelelően a hatása alá kerültem. Nekem az is nagyon tetszett. Remek beszélgetést folytattunk utána és úgy éreztem, alapvető kérdéseket feszegettünk.

De mindenek felett az volt a legjobb, hogy ilyen sok remek barát gyűlt össze, és együtt tölthettük el a délutánt/estét. Köszönöm.

(Gergő)

 

 

– Azt hiszem, ez volt a harmadik alkalom, amint részt vettem. Mivel a helyszínen együtt “folytam” az eseményekkel, egyszerűen “csak” megéltem az érzéseimet, és nem próbáltam szavakba önteni őket. Talán hazafelé indulva sikerült annyit visszajeleznem, hogy “Köszönöm, nagyon jól éreztem magam, legközelebb is itt a helyem!”. Ám ez elég semmitmondó, ha az ember a szavakra formailag tekint. Sokkal érdekesebb, hogy ott és akkor milyen érzelmi tartalom bújt meg a háttérben. Persze Gergő és Niki pontosan érezték ezt rajtam (ugye? :)), mégis fontosnak találom, hogy utólag mégis kísérletet tegyek a klubon tapasztaltak rövid megosztására.

Ami számomra újra a legelragadóbb élménynek bizonyult: a befogadás és a közösségé válás. Attól lettünk közösség, hogy egy irányba néztünk az ebédkészítés és a filmnézés során is. A főzés során mindenki, de tényleg mindenki megtalálta azt a feladatot, amivel hozzájárulhatott mások és saját öröméhez. Számomra olyan lett így az ebédünk, mintha megjelennék egy kiállítás megnyitóján – és noha nem én festettem a falon lógó képeket – mégis ünneplem magamat is a művészekkel együtt! Úgy érzem, mintha én készítettem volna képkereteket, vagy épp a festéket kevertem volna, esetleg közreműködtem volna a galéria berendezésében. Közreműködtem. (Éeérted: “köz” :) ). Azért valljuk be, nem utolsó érzés…pláne, hogy igencsak finomra sikerült az ebéd!

A befogadásról. Egy csapat ember együttműködhet úgy, hogy felületesen ismerik egymást. Ilyenkor mindenki ugyanonnan indul, és a közös cél felé haladva összekovácsolódnak. Vannak esetek, amikor a csapatban vannak régi, egymással összhangban levő emberek; ilyenkor az újonnan érkezők többnyire némi feszengéssel keresgetik a helyüket. A főzőklubban pedig vannak “régiek” is. Mégis, a teljes nyitottság és elfogadás állapotába csöppent mindenki, aki először érkezett a klubba. Nem voltak súrlódások, nézeteltérések – mélyebb értelemben véve sem. Közös munka, közös pihenés, közös épülés.

Végső soron ünnepeltünk. Pedig ez csak egy szimpla vasárnap volt…

Zol
Ui.: Köszönöm még egyszer a lehetőséget!

Feliratkozás az aranyhegy levelezőlistára
E-mail:
Csoport meglátogatása
Eseménynaptár

eseménynaptár

Hírek

Nyári táborok 2017

2017. július 05-09.
augusztus 17-20.
szeptember 07-10.

india

------------------------------

HImalájai zarándoklat

2017. június 03-24

india


------------------------------

Álmodjunk Közösen!

Álmodtunk egy olyan világról melyben boldogan élhetünk. Ahol a megosztottság helyett a megértés, a tudatlanság helyett a tudatosság a cél. Egy olyan közeget, ahol kiteljesedhet az egyén potenciálja, megvalósíthatja az álmait egy támogató közösség segítségével.
------------------------------
Kulturális Klub

Rendszeresen alkalmat kívánunk különféle kulturális programokon való együttes részvételre. A megosztás, az együttlét gazdagítja a programot!
Gyere velünk koncertre, múzeumba, színházba.
Az aktuális programokról a levelezőlistán és az Arany Hegy Facebook profilján értesülhetsz.

------------------------------

Kiránduló Klub

Gyere velünk kirándulni! Havonta, két havonta elmegyünk együtt valahova Budapest környékén, hogy kiszellőztessük a tüdőnket, feltöltődjünk a Természet Átható Erejével.
Az aktuális kirándulás részleteiről a levelezőlistán és az Arany Hegy Facebook profilján értesülhetsz.

Translate »