Buddhizmus

Buddha (i.e. 563-483)

Buddha (Beérkezett) i. e. 563-ban született Kapilavastuban (a mai Terai), Dél-Nepálban, és i. e. 483-ban halt meg Kusinagarában (Nepál). Eredeti neve Gautama Siddhártha. A történelmi Buddha otthonát, azaz a Himalája nepáli előhegységeinek Indiával határos területeit, a korban félig civilizált törzsek lakták. Az alacsonyabban fekvő területekről, – főként a Gangesz síkságáról – a brahmanikus kultúra fokozatosan felszivárgott ezekre a területekre is. Ebben a korban született a későbbi Buddha.

A herceg 29 éves koráig egy gazdag feudális uralkodó fényűző életét élvezte. Az uralkodó osztályból, a Sákyák törzséből származott, akik a „Gautama” melléknevet viselték. Mikor a szövegek Buddhát királyfinak nevezik, kasztbéli hovatartozását jelölik meg, és az indiai társadalomban betöltött magas pozíciójára utalnak. Buddha, aki később a legmagasabb rendű kaszt, a brahmanák kasztja ellen létrehozott egy mozgalmat, tulajdonképpen az uralomban második (hercegi vagy királyi) kasztba tartozott, amelynek tagjai rangban a brahmanák alatt állnak.

Miután számos alkalommal kikocsizott az apai várból, megundorodott a gazdag élettel járó állandó henyéléstől. Ekkor hátrahagyta feleségét és gyermekét, s önként magára vette a kéregető aszkéták életének minden nyomorát. A leghitelesebb források állítása szerint ekkor 29 éves volt. Evvel az életmóddal, illetve a jóga és az aszkézis segítségével próbálta meg bráhmanista tanítói vezetése alatt megragadni az élet értelmét. Megszegte azonban az aszkéta élet szabályait, és újból ételt vett magához, ezért tanítói árulónak nevezték, és kiközösítették csoportjaikból.

Ezután Buddha ismét meditációval próbálkozott. Magadhában (a mai Biharban) egy „bódhifa” alatt, az Isipatana vadaskertben negyvenkilenc napos meditáció után elérte a megvilágosodást (szatori), ez a „Négy Nemes Igazság” és a „Nyolcrétű Nemes Ösvény” felismerését jelentette, ami a buddhizmus két alappillére. A legendák szerint víziójában megjelent a kísértő Mára, és a világ összes kincsét ajánlotta fel neki, ha feladja megváltásra való törekvését. Gautama rendíthetetlen maradt, ellenállt e kísértésnek, így érte el a megvilágosodást, s ezáltal Buddhává vált.

Buddha Krisztushoz hasonlóan soha nem írt le egy szót sem. Követői és tanítványai (arhat, soshigata) a tant formába öntve világvallássá tették, amelynek mára kb. 400 millió híve van. Ám az eredeti tanok és a buddhizmus mai formái némiképp eltérnek egymástól. Buddha tanait elsőként a híres benáreszi beszédében foglalta össze, amelyet a buddhista vallásban máig „az igaz tan járművének” neveznek. E beszédben az embereknek megváltást ígér, ha a világban ismert két szélsőséges életmód (az élet vágyának való tökéletes odaadás és a szélsőséges önkínzás) végletétől tartózkodik, azaz a „középutat” járja. E beszédben közli felismerései lényegét is: a Földön minden élőlény alá van vetve a keletkezés és pusztulás vég nélküli, állandó körforgásának. Az állandó változás ezen folyamatát karmának nevezi, azaz világtörvénynek, amely szerint a lények megkapják méltó jutalmukat, vagy büntetésüket jelen életbeli viselkedésükért. Így hát az embereknek úgy kell cselekedniük életükben, hogy az minden pillanatban megfeleljen egy magasabb szintű elvnek (mosshoseki). Buddha a továbbiakban ezt mondja: „A Föld siralomvölgy, a szenvedések és a tehetetlenség börtöne. Sem a bőséges élet, sem a fanatikus önkínzás nem vezet üdvhöz, csak a mértékletes középút. Ez minden emberre vonatkozik, hiszen szellemükben egyenrangúak, így azonos jogaik és kötelességeik vannak.”

Ezután a Magasztos rátér tulajdonképpeni vallásgyakorlatának taglalására, azaz a „Tan kerekének megforgatására”, avagy – ahogy azt a későbbi hinajána buddhizmusban nevezték, – a „jármű” kifejtésére: amit nektek hirdetek, az a Négy Nemes Igazság:

1. A világban a létezés formája a szenvedés.
2. Ennek oka egyedül az elégedetlenség és a határtalan törekvés, amelyet az emberi létszomj és a birtoklási vágy vezérel.
3. Fel kell hagynunk ezekkel az önös törekvésekkel.
4. E törekvések felhagyása sem az élvezetekben való elmerüléssel, sem a túlzott aszkézissel nem érhető el, egyedül csak a „középút” követésével.

Buddha a „középső utat” „Nyolcrétű Nemes Ösvénynek” nevezi. A nyolc küllőjű kerék máig a buddhista tan szimbóluma. Az ösvény nyolc szabályból vagy fogadalomból áll, amelynek gyakorlását a Magasztos javasolta:

1. Minden dolog őszinte és tiszta szemlélete.
2. Őszinte és helyes gondolkodásmód.
3. Megfontolt beszéd.
4. Annak tudása, hogy a (helyes) életmód csak rajtunk áll.
5. Helyes cselekvés.
6. Állandó erőfeszítés a jó cselekedetekre, és a rossz elkerülésére.
7. A saját tettek és létezés állandó őszinte megfontolása.
8. Állandó koncentráció minden cselekedetünkben.

Emellett az alábbi öt tilalmat mindenképpen be kell tartani, vagyis tartózkodni kell:

1. Az emberi és az állati élet kioltásától.
2. A lopástól.
3. A helytelen szexuális élettől.
4. A hazugságtól.
5. A tudatmódosító anyagok használatától.

A Buddha által meghirdetett út legmagasabb elérhető célja a Nirvána, azaz a lét végállapota, amelyben legyőzetik a létszomj, a gyűlölet és a tompaság, mivel ebben az állapotban megszűnik a valóság felismerésére való törekvés. A születés, halál és újjászületés örök körforgását megtöri egy más létezési mód, így elérhető az örök lelki béke. Ebben a kérdésben Buddha osztozik minden más indiai vallás nézeteivel.
Buddha 45 éven keresztül vándorolt India északi tájain, tanítványaival együtt prédikálva. Halálának napját előre látta, és 80 éves korában hunyt el Kusinagarában.

A buddhatermészet

A buddhatermészet vagy Buddha lény (bussho) a buddhizmusban az abszolútum, és a végső valóság megértésének szinonimája. Ez minden lény valódi természete, amellyel eredetileg született, így ez az abszolút igazság, melyet mindenki birtokol, tekintet nélkül arra, hogy megvilágosodott-e vagy sem. A természet a dualizmus minden formáján túllép. A buddhatermészet felébredésének megtapasztalását a zenben szatorinak nevezik.

Buddha mint megjelenési forma

A buddha kifejezés elsősorban egy emberre utal, aki gyakorlásának erejével megtörte a létezés körforgását (karma), és a minden földi kötöttségtől való megszabadulás (Nirvána) által elérte a végső felébredést (szatori). Így egy buddha legyőzte a vágy minden formáját (azaz a rossz gyökerét) a létezés szomjával együtt. Földi élete végén a nirvánába tér, s többé nem születik újjá.

Minden világkorszakban megszületik (földi emberként) egy buddha, aki önmagában felismeri a Négy Nemes Igazság tanát, és megvalósítja a tökéletes megvilágosodás formájában. Sákjamuni Buddha, azaz a történelmi Buddha, a mi világkorszakunk tanítója, ám nem ő az egyetlen. Előtte már hat buddha létezett (Vipasjin, Sikin, Visvabhu, Krakuccsanda, Konagamana és Kásjapa), és utána jön majd a következő világkorszak buddhája, Maitréja.

Minden buddha pályafutása úgy kezdődik, hogy egy korábbi buddhánál leteszi a bódhiszattva fogadalmat arra, hogy maga is meg fog világosodni. Számos következő életében „a tökéletesség gyakorlatainak” transzcendentális módszereit gyakorolja. Utolsó életében buddhaként otthontalanságba távozik, és megalapítja rendjét. Földi halála után a nirvánába tér (azaz megszabadul az újjászületések körforgásából).

 Buddha dharma

A történelmi Buddha tanításainak (elméleti értelemben felfogható rendszerének) megnevezése a mahajánában.

A zen alapelvei azonban elutasítják a felfogható tanításokat, és megpróbálják a transzcendentális tapasztalatot az ellentmondásosság felfogható kinyilvánításán (koan) keresztül támogatni. Ezért a buddha dharmát (buppo) nem racionális fogalmak rendszerének tekinti, amely megtanulható írott vagy szóbeli magyarázatokból áll, hanem közvetlen megvilágosodás élménynek, mely saját lényünkből keletkezik. A Buddha tanai így nem tanításokból formájában közvetíthetők, hanem a tartás formájában adhatók át (ishin denshin).

Buddhizmus

A történelmi Buddha által megalapított világvallás, kezdetben puszta megvilágosító tan, későbbiekben pedig vallás. Eredetileg buddhista szerzetesek közösségét jelentette, mely lazán kapcsolódott a világi hívekhez.

 Irányzatok

A buddhizmus későbbi irányzataiban Buddha létének felfogása megváltozott. Míg a hinajána követői fenntartják azon nézetüket, hogy minden világkorszakban csak egy buddha létezik, aki az emberiség megmentőjeként lép fel, addig a mahájána tanok követői több, transzcendens buddhát is tételeznek. Ebben a felfogásban a buddha-elv „három testben” (trikaya) nyilvánul meg, a transzcendens buddhák pedig a buddha-elv különböző aspektusainak megnyilvánulásai.

A mahájána irányzatok transzcendens buddhái világon túliak, és a világi bódhiszattvák tanítóinak tekinthetők. A legfontosabbak: Amitábha (Amida), Aksóbhja, Vairócsana, Vadzsraszattva, Ratnaszambhava és Amógasziddhi, akik örökéletűek, és hatalmuk végtelen.

A vadzsrajána buddhizmus i. sz. 750-ben bevezette azt az osztályozási rendszert, amely minden transzcendens buddhához egy földi buddhát és egy bódhiszattvát sorol. Ez a beosztás azután széles körben elterjedt a mahajána buddhizmus minden irányzatában. Ezáltal a transzcendens buddha, Vairócsana a földi Krakuccsanda buddha, és hozzá tartozik Szamantabadhra bódhiszattva. A transzcendens Aksóbhja buddha megfelel a földi Kanakamuni buddhának, hozzá Vadzsrapáni bódhiszattva tartozik. A transzcendens Ratnaszambhava azonos a földi Kásjapával, és Ratnapáni bódhiszatva tartozik hozzá. Végül a transzcendens Amógasziddhi a földi Maitreja buddha, és Visvapáni bódhiszatva sorolható alá.

 

A buddhizmus Indiában

A benáreszi beszéd után öt szerzetes tette le a fogadalmat Buddhának. Ők alkották a később kialakult szerzetesi közösség magját, amely azután Buddhával együtt vándorolt, s csak az esős évszakokat töltötte állandó lakhelyen. Csak később költöztek kolostorokba. Kezdetben a szerzetesrendbe nem vettek fel nőket, ám Buddha kedvenc tanítványa, Ánanda, meggyőzte a mestert, – aki eredetileg ellenezte a nők felvételét, – hogy apácarendet is alapítson. Így az eredeti rend szerzetesekből, apácákból és világi követőkből állt, utóbbiak nem voltak alávetve a buddhista szerzetességnek.

A történelmi Buddha (Gautama Siddhártha) eredeti tanát önmagunk megtalálásának példaadó életmódjaként nyilatkoztatta ki, amelyből azután elsőként a hinajána (teravada) buddhizmus, más néven a „Kis Jármű” fejlődött ki, ami csupán a kiválasztottak vallása, útja pedig főként az önvizsgálat és az önfelismerés. A hinajána a „szenvedés négy szent igazságán” alapul. Legmagasabb célja az egyes ember eljuttatása az abszolút és öntudat-mentes nyugalomba, a Nirvánába, ahonnan nincs többé visszatérés a Földi létbe. E kifejezetten szerzetesi típusú buddhizmus egy évezreden keresztül jelentősen meghatározta India szellemiségét.
Miután a népi vallásosság különböző rétegeinek beemelésével kialakult a hinduizmusnak nevezett szintézis, a XIII. században a megerősödő brahmanikus hatások visszaszorították a buddhizmust, megszűntetve annak egyeduralmát. Az indiai buddhizmus végét azonban az iszlám hódítások kezdete jelentette, melynek során a legtöbb buddhista kolostor és könyvtár elpusztult.

Már időszámításunk kezdetekor kialakult Észak-Indiában a buddhizmus egy újabb formája, mely jobban megfelelt a tömegek elvárásainak, mint a filozofikus hinajána. Ez az irányzat, amelyet mahájánának, avagy „nagy járműnek” neveznek, főként Buddha világi híveinek befolyását tükrözi. Buddha a népvallás e formájában számos bódhiszattva mellett maga is egy istenség szerepét vette fel. A mahájána tanai szerint az ember nemcsak saját üdvösségéért felelős, hanem számos más ember fejlődéséért is. Az i. sz. I. század közepén a buddhizmus ezen formája összemosódott a hinduizmussal és a brahmanizmussal, s eredeti tanait elhomályosították a túlburjánzó rituális keretek. Az ezres évekre pedig már a buddhizmusnak e formája is elvesztette szinte minden követőjét, átadva ezzel a helyét a hinduizmusnak és az iszlámnak. Eközben azonban Ceylonban, Hátsó-Indiában, Indonéziában és Jáván a buddhizmus soha nem látott virágzásnak indult. E területeken hatalmas buddhista kulturális központok jöttek létre (pl. Angkorban).

A mahajána buddhizmus fokozatosan megváltoztatta tartalmát, hogy alkalmazkodni tudjon az Indiával szomszédos országok mentalitásához. A történeti Buddha alakjának egyedülállósága háttérbe szorult, helyet adva számos korábbi és eljövendő buddhának, illetve a buddhaságra törekvők, azaz a bódhiszattvák egész seregének.

Ez a tendencia elősegítette a buddhizmus alkalmazkodását a különféle országok mitológiájához, és hozzájárult ahhoz a formai sokféleséghez, mellyel ma a buddhizmus rendelkezik.

Tibetben kialakult a buddhizmus egy speciális formája, amely sikeresen felülkerekedett a helyi vallási irányzatokon, s a későbbiek során a lámaizmus megformálódásához vezetett. Innen terjedt tovább a vallás Mongóliába.

Ma a hinajána buddhizmus Ceylonban, Burmában, Sziámban, Laoszban és Kambodzsában található meg, a mahájána buddhizmus pedig Nepálban, Vietnámban, Kínában, Koreában és Japánban terjedt el. A lámaizmus a tibeti területeken, illetve Szikkimben, Butánban és Mongóliában vált egyeduralkodóvá. A buddhizmusnak körülbelül 400 millió követője van, ezzel egyike a legnagyobb világvallásoknak.

A Buddhizmus Kínában

A buddhizmus először i. sz. 67-ben jutott el Kínába, ám kemény üldöztetések után, csupán 355-ben vált hivatalosan elismertté azáltal, hogy a császár a kínaiaknak is megengedte a buddhista kolostorok látogatását. Azonban a buddhizmus az idők során tökéletesen alkalmazkodott a fennálló vallási irányzatokhoz, különösen a taoizmushoz, és az uralkodó konfucianizmus mellett meghatározó kulturális tényezővé válhatott. Ám a konfucianizmus erőteljes patriarchális és családi szokásjogra épülő szemlélete miatt mindig is komoly ellenfele maradt a buddhizmusnak, mivel élesen elítélte a szerzetesi életmódot és a cölibátust. I. sz. 520 körül az indiai szerzetes, Bódhidharma, Buddha 28. utódja (soshigata), chan (zen) néven vitte el Kínába a buddhizmust, majd e speciális irányzat első pátriárkája lett.

A buddhizmus Kínában a VI. és a X. század között élte virágkorát. Kialakultak a kínai buddhizmus nagy iskolái, a huayan (vagy hua yen, azaz a Virágfüzér Szútra iskolája, jap. kegon), a tiantai (vagy tien t’ai, neve egy hegységre utal, Zheijangtól északnyugatra, jap. tendai), chan (jap. zen), jingtu („tiszta föld” irányzat, jap. jodo) és a faxiang (fahsiang, jap. hosso). Néhány kolostor oly nagy hatalomra tett szert, hogy veszélyeztették az állam érdekeit, ezért kerülhetett sor 845-ben a buddhizmus üldözésére, amely során számos kolostort feloszlattak. A kínai buddhizmus soha nem tudta teljesen kiheverni ezt a csapást.

A X. és XIII. század között a buddhista, taoista és konfucianista eszmék összeolvadtak, és egységesült filozófiai áramlatuk máig fennmaradt. Ebből az összeolvadásból csak a chan és a „tiszta föld“ buddhizmus képvisel kivételt. A XIV. századtól ezek az irányzatok is keveredni kezdtek, és részévé váltak a buddhizmus erősödő világi áramlatainak. A kínai chan tradídió megszakad (e’no), ám az átadás megerősödve folytatódott Japánban.

 A Buddhizmus Japánban

A japán buddhizmus eltéréseket mutat a kontinensen található formájától. A japánok hite szerint a halottak lelke újjászületik egyszer, szemben a Nirvanával, amelynek célja az élet és halál körforgásának megszakítása.

A tibeti mellett a japán buddhizmus hozta létre a legtöbb sajátságos formát. Ma 56 fő- és 170 alirányzatot számlál. A buddhizmus az i. sz. 538-ban, Koreán keresztül jutott el Japánba, ezután, a helyi sintoizmussal való kapcsolata következtében igen gyorsan megváltozott. A Nara-korszakban (710-794) Japánban hat Kínából származó buddhista iskola honosodott meg (a kosha, a hosso, a sanron, a jojitsu, a ritsu és a kegon), amelyeket a császári udvar elismert a következő évszázad során. A kegon tanítások váltak a kormányzat alapjává, így befolyásos kolostorok (pl. Ji, és a Jinja) épültek Nara környékén. Kobo Daishi 806-ban hozta el a shingon buddhizmust az országba, és kialakította sintóval kevert formáját, amelyet ryobu shintonak hívnak. Két évvel korábban pedig Dengyo Daishi vitte el a tendait Japánba.

A Heinan-korban (794-1184) a tendai és a singon kerültek előtérbe. A tendai felváltotta a kegon iskolát a császári udvarban, a singont pedig főként a nemesség gyakorolta. A Kamakura korszak (1185-1333) alatt az alsóbb néprétegekben megerősödött a buddhizmus egy formája, amely számban a legtöbb követőre tett szert. Ez az Amida buddhizmus volt, egy olyan tiszta „istenségtan”, amely a következő formákban terjedt el: jodo shu, jodo shinshu és nichiren shoshu.

1191-ben érkezett a zen Japánba, és azonnal nagy népszerűségre tett szert a szamurájok körében. Az „üresség” tanának bevezetése a japán gondolkodásba különösen az alábbi két, a XII-XIII. században élt tekintélyes szerzetes, Eisai (a rinzai zen megalapítója), és Dogen, (a soto zen megalapítója) nevéhez köthető.

Mindkét irányzat kifejlesztette saját, önálló japán jellemzőit. A XVI. században a zen már erőteljes affinitást mutatott a szamurájok fegyelmi céljai felé (budo, bushido, takuan, taiaki). A buddhizmus a zen formájában gyakorolta a legnagyobb hatást az ország szellemiségére és kultúrájára, és a következő századokban meghatározta Japán fejlődését.

A leborulás

A leborulás kicsi énünk elfeledése és igazi önmagunk realizálása. Nem egy külső dolog vagy lény előtt borulunk le, s nem is önmagunk előtt. Elengedjük karmánkat, ellentétekre épülő világunkat, hogy azok maradjunk, akik/amik mindig is voltunk.

A helyesen végzett leborulás feloldja ragaszkodásainkat, a gondolatok, érzelmek, emlékek, ítéletek nem nehezednek ránk oly súllyal, mint a gyakorlat előtt. A fizikum energikus mozdulata, a test erőteljes felhasználása a tudat megtisztításáért.

„Amikor a leborulásokat végezzük, fontos megértenünk, hogy a jó cselekedetek minden érzõ lény boldogságának forrása. Amikor e gyakorlatot testünket, beszédünket és tudatunkat használva végezzük, felajánljuk energiánkat mások javára azzal a kívánsággal, hogy boldogok legyenek. Örüljünk ennek és végezzük örömtelien. Amikor testünk 5 ponton (térdek, kezek, homlok) a földet érinti, gondoljunk arra, hogy az öt zavaró érzelem (harag, ragaszkodás, nemtudás, büszkeség és féltékenység) eltávozik belõlünk és eltűnik a földben. Ezáltal teljes tisztulást tapasztalhatunk. A leborulások két aspektusa – a tudat mérgeinek eloszlatása és a három Drágakő (Buddha, Dharma, Szangha) – áldásának befogadása lehetővé teszi a harag, ragaszkodás, nemtudás, büszkeség és féltékenység átalakulását az öt bölcsességgé. A leborulások e szimbolikus aspektusai csak akkor fognak működni, ha teljes az odaadásunk. Ez hozhatja létre bennünk a nagy tisztulást. Minél több leborulást végzünk, annál jobban növekszik az odaadásunk. Végül elérjük azt a szintet, ahol többé nem gondoljuk azt, hogy a testünk, a beszédünk és a tudatunk bármiben is különbözik a Három Drágakő testétől, beszédétől és tudatától.

Ne gondoljuk azt, hogy csak mi végezzük a leborulásokat, érzékeljük úgy, hogy minden lény együtt csinálja velünk.”

A hirtelen megvilágosodás előfutára: Tao-seng

A kínai buddhizmus egyik sajátos, a buddhizmus fejlődését egész Kelet-Ázsiában meghatározó tanítása a hirtelen megvilágosodás. Az indiai buddhizmus szerint nagyon hosszú, fáradságos út vezet a buddhaságig. Kínában ezzel szemben úgy vélték, hogy bárki megvilágosodhat (még a földi életében) egyetlen pillanat alatt. Ez a tantétel a Tang-korban (618—907) kialakuló s egyre tágabb teret nyerő csan iskola központi tételévé vált. A 4—5. században Tao-seng már megfogalmazta ezt a tételt, így a csan iskola mesterének fogadja el. Először röviden áttekintjük életútját, majd megvizsgáljuk a hirtelen megvilágosodásról és az ehhez szervesen kapcsolódó Buddha-természetről vallott nézeteit.

Tao-seng életrajza
Tao-seng i.sz. 360 körül született, már fiatal korában kiemelkedett tehetségével. A pradnyá iskola neves mestere, Csu Fa-taj térítette buddhista hitre, s mire szerzetessé avatták, híre már mindenhová eljutott. 397-ben a Lusan hegyen felkereste a kor két nagy mesterét, Huj-jüant és Szanghadévát, majd az utóbbi vezetése alatt a Szarvásztiváda Abhidharma irodalmat tanulmányozta. 405 és 406 között Csanganba ment, csatlakozott a Kumáradzsiva köré gyűlt szerzetesekhez, s valószínűleg részt vett a Vimalakirit-nirdésa szútra és a Lótusz szútra fordításában. 408-ban dél felé indult. Előbb visszatért a Lusan hegyre, majd a déli fővárosba, Csienkangba ment. Északról magával hozta Szeng-csao A pradnyának nincs tudása című értekezését. Ez a mű, mely a buddhista és a taoista eszmék mesteri ötvözete, nagy hatást gyakorolt Huj-jüanra és a neotaoizmus befolyása alatt álló déli buddhista körökre. Tao-seng érdeme, hogy összeköttetést teremtett a birodalom szétszabdaltsága miatt eltérő irányba fejlődő lusani és csangani buddhista közösségek között. Ebben az időben Tao-seng figyelmének központjába a Nirvána szútra került, s hamarosan a mű elismert magyarázójává vált.

Csienkangi tartózkodása idején történt a következő eset. A Liu Szung-dinasztia Ven császára néhány szerzetest, köztük Tao-senget, vendégül látott a palotájában. Az ételt meglehetősen későn, dél elmúltával szolgálták fel, s mivel a buddhista regulák tiltják az evést ebben az időben, a szerzetesek vonakodtak nekilátni. A császár észrevette ezt, és így szólt: „Még csak a délidő kezdete van.” Mire Tao-seng így válaszolt: „A nap az Eget ékesíti, ezért ha az Ég mondja (tudniillik a császár az Ég fia), hogy még csak dél van, akkor ennek így is kell lennie.” Majd fogta a csészéjét, s elsőként kezdett enni. Társai feloldozást nyerve Tao-seng szavaitól rögtön követték példáját, s nagyon hálásak voltak lélekjelenlétéért.

Ez az eset jól illusztrálja, hogy Tao-seng fittyet hányt a formaságoknak és előírásoknak. Ebben a neotaoisták által hirdetett szabad szellemiséget ismerhetjük fel. A neotaoisták, szemben a konfucianizmus szigorúan előírt szertartásosságával, a szabad, kötöttségektől mentes életformát tartották eszményinek. A legjellegzetesebb példa erre talán a „bambuszliget hét bölcse”, irodalmárok és művészek csoportja, akik „neveletlenségükkel” számtalanszor megbotránkoztatták a konfuciánus köröket.

A hirtelen megvilágosodás
Tao-sengnek a hirtelen megvilágosodásról írott értekezése nem maradt fenn, és fellelhető munkáiban csupán szórványos utalásokat találhatunk e tételre. Elméletének rekonstruálásában segítségünkre vannak kortársainak és a későbbi buddhista mestereknek a feljegyzései.

A hirtelen megvilágosodás kérdése először Cse-tun írásaiban jelenik meg. A Dasabhúmika szútra a mahájána ideál, a mások megmentése érdekében saját megszabadulásáról lemondó bódhiszattva szellemi fejlődését tíz szintre osztja. A hetedik szinten megszerzi a bölcsességet, s többé már nem eshet vissza alacsonyabb szintekre, eljövendő megvilágosodásához kétség sem férhet. Cse-tun arra következtetett ebből, hogy a bódhiszattva ezen a szinten hirtelen megvilágosodást él át. Ez azonban csak részleges, hiszen a teljes megvilágosodás a tizedik szinten következik be. Tao-seng két okból is hibásnak véli Cse-tun eszmefuttatását. Egyrészt ha a bódhiszattva a megvilágosodást a hetedik szinten, míg a buddhaságot a tizediken éri el, akkor ez a megvilágosodás és a buddhaság különbözőségét vonja maga után. Szerinte viszont ez a kettő azonos. Másrészt a bódhiszattva útjából három állomás még hátravan, megvilágosodása tehát nem tekinthető sem hirtelennek, sem teljesnek. További megvilágosodásra volna szüksége, így ez az elmélet valójában a fokozatos megvilágosodás tanát támasztja alá.

Tao-seng hirtelen megvilágosodásról vallott nézeteit nagyban befolyásolták Abhidharma-tanulmányai. Mesterének, Huj-jüannak a kármáról írt értekezésében megtalálható a hirtelen megvilágosodás tanításának csírája. „A világi kötelékektől megszabadult vendég nem véti szem elől a csodás dharmát (tanítást). Megtisztítja tudatát a titok kapujában. Egyetlen pillanat alatt a legmagasabb helyre szökell. Ha (kármája miatt) balsors is lenne később osztályrésze, immár nem kell tennie ellene semmit. Valahogy a kárma megszűnik benne, nem sújtja többé a háromféle következmény.” A „vendég” a hínajána buddhizmus szentjére, az arhatra utal, aki a Szanghadéva által kínaira lefordított Abhidharma-hridaja szerint hirtelen megszabadul minden kármától, és a háromféle (mostani, következő és az azutáni életekre kiható) következmény alól felmentést nyer. Huj-jüan nem használja a „hirtelen” szót a fenti idézetben, a „szökell” mégis egyértelműen erre utal.

Az Abhidharmán túl a neotaoista elmélkedésekkel szorosan összefonódó pradnyá filozófia is fontos kútfője volt Tao-seng újszerű tanításának. Kínában a pradnyá filozófia elemzői összekapcsolták a jelenségvilág mögött meghúzódó valóságot, a „li” taoista fogalmát a buddhista transzcendens bölcsességgel, a pradnyával. Tao-seng a hirtelen megvilágosodás mellett azzal érvel, hogy a „li” oszthatatlan, így annak megértését sem lehet szakaszokra bontani. „A «li», az igazság a maga-olyanságban (ce-zsan) rejlik: a megvilágosodás az a folyamat, amelynek során titokzatos módon azonosság jön létre az igazsággal. Ha az igazi lét nem osztható szintekre, akkor hogyan is lehetnének különböző fokozatai a megvilágosodásnak?”

Tao-seng meditatív tapasztalatairól ez olvasható életrajzában: „Miután sokáig mély meditációs állapotban időzött, megértése elhatolt odáig, ami a szavakon túl van. Ekkor így kiáltott fel: «A jelképeknek az a céljuk, hogy tökéletesen megérthessük az eszményit. Miután az eszményit megleltük, akkor már elfeledkezhetünk a jelképekről.»„

Liu Csiu, Tao-seng tanítványa így idézi mesterének szavait: „A megvilágosodáshoz vezető harminchét gyakorlattal közel kerülhet valaki a nirvánához, de ettől őt még nem hívják arhatnak. A hat tökéletesség (páramitá) segítségével közel kerülhet valaki a buddhasághoz, de nem nevezhető még bódhiszattvának. A favágáshoz hasonlítva mondhatjuk ugyan, hogy a fát lábról lábra vagy hüvelykről hüvelykre vágjuk ki, mivel még mindig marad a fából. A lételemek eredetnélküliségének a felismerésekor mégis az eredet végére kell járni, így a megvilágosodásnak hirtelen kell bekövetkeznie.”

A hit általi megértést (hszin-csie), melynek alapja a tanítás, nem tekintette igazi megvilágosodásnak. Hszie Ling-jün művéből ismerhetjük meg álláspontját ebben a kérdésben: „A megértéshez nem lépésről lépésre kell eljutni, úgy, amint a tanításból eredő hit egyre erősödik. Mit értek ezen? Az a tény, hogy a hit a tanításokból születik meg, azt mutatja, hogy napról napra lehet haladni. A (végső) megértés azonban nem fokozatos, ezért nem lehet részleges megvilágosodást átélni.”
Hszie Ling-jün, aki Tao-seng örökébe lépett, A vita az eszményiről című értekezésében azt állítja, hogy az indiaiaknak a fokozatos út, míg a kínaiaknak a hirtelen út a megfelelőbb.

Az ötödik században a „hirtelen—fokozatos” vitában az indiai buddhizmushoz közelebb álló fokozatos út képviselői győzedelmeskedtek. Huj-kuan a hegymászó hasonlatával magyarázta a fokozatos megvilágosodást. A hegymászó célja elérése előtt már látja a hegycsúcsot a messzeségben. Mivel a cél látómezőjébe került, ennyiben megérkezett, ugyanakkor a lábával nem jutott el még odáig, ezért nincs ott. A végső igazság oszthatatlan ugyan, de az emberek különböző szellemi képessége miatt az igazságot részben is meg lehet érteni.

A Buddha-természet
Tao-seng Buddha-természetről vallott nézeteit a Nirvána szútrából meríti, amelyet élete utolsó felében tanulmányozott. A mű hínajána változatáról három kínai fordítás is készült. A mahájána változatot először Fa-hszien ültette át kínaira Buddhabhadra segítségével, majd Dharmarakséma fordította le 421-ben. Mikor a Jüan-csia uralkodási periódus (424—453) közepén Fa-hszien fordítása délre került, néhány buddhista, köztük Huj-jen, Huj-kuan és Hszie Ling-jün megváltoztatta a szöveg fejezeteinek a beosztását. Ezt nevezték a későbbiekben déli szövegnek, szemben Dharmarakséma fordításával, amelyet északi szövegnek hívtak.

A Keleti Csin-dinasztia (317—420) alatt a buddhista gondolkodók figyelmét a taoizmus és a pradnyá filozófia kötötte le. Az Északi és Déli Dinasztiák (420—581) korában viszont már a mahájána Nirvána szútra két fordítása állt az érdeklődés középpontjában. A hínajána hagyomány szerint a nirvána a világ szenvedéseitől való megszabadulás állapota, ezzel szemben néhány mahájána mű, mint például a Lótusz szútra vagy a Mádhyamika-sástra a nirvána állapotának az ürességnek, azaz a lételemnek önvaló-nélküliségének felismerését tartja. A Nirvána szútra jelentősége abban áll, hogy ez írja le először a nirvánát pozitív fogalmakkal: örök, boldog, személyes és tiszta. Minden lény elérheti a buddhaságot, mivel mindannyian rendelkeznek a megvilágosodás előfeltételével, a Buddha-természettel. Dharmarakséma fordításában ez olvasható: „Ami én-nélküli, az az élet és a halál. […] A fájdalom a hitetlenek útja, de boldog a nirvána (állapota). Tisztátlanok a megalkotott tárgyak, de tiszták a buddhák és a bódhiszattvák dharmái.” A neotaoizmus nem-létén és a pradnyá filozófia ürességén nevelkedett buddhisták, akik a nirvánát személytelen, üres állapotnak tekintették, meghökkenve fogadták ezeket az új gondolatokat. Buddha utolsó prédikációjának tekintették ezt a művet, amelyben végső tanítását kifejtette. Érthető tehát, hogy nagy becsben tartották.

Fa-hszien fordítása szerint az iccshantikáknak, akik nem hisznek a budhista tanokban, s csak a világi örömöknek élnek, nincs Buddha-természetük. Tao-seng úgy érezte, hogy a szöveg itt hibás, mivel ellenkezne a mahájána tanításokkal az, ha bizonyos lényeket kizárnának a megvilágosodás lehetőségéből. Sok szerzetes eretnekségnek bélyegezte Tao-seng állítását, s ki akarták őt közösíteni. Tao-seng azonban nem hátrált meg: „Ha az, amit állítok, ellentétben áll a szútra mondanivalójával, akkor testemet fekélyek borítsák el. Ha azonban igazam van, akkor a tanítói székben ülve távozzam el az életből!”

Elhagyta a fővárost, s visszatért a Lusan hegyre (430-ban). Nemsokára Dharmarakséma fordítása is eljutott a déli fővárosba, Csienjebe, s tanítványai egy másolatot küldtek az elűzött mesternek. A huszonharmadik fejezetben megtalálta azt a részletet, amely alátámasztotta álláspontját. Eszerint a tathágata örök, változatlan, boldog, tiszta, személyes, és soha nem lép be a nirvánába; minden lény, még az iccshantika is rendelkezik a Buddha-természettel, és képes a megvilágosodásra.

Tao-seng életének utolsó napjait a Lusan hegyen töltötte. 434-ben egy napon a tanítói székbe emelkedett, s láthatóan jó egészségben, jókedvűen magyarázta a szútrák értelmét a hallgatóságnak. Mikor épp készült elhagyni az emelvényt, botját kiejtette kezéből. Még mindig egyenesen ült, kívülről olyan volt, mint korábban, de abban a pillanatban a nirvánába távozott.

A Buddha-természet tanítása szorosan összefonódik a hirtelen megvilágosodással, hiszen a lények azért képesek a hirtelen megvilágosodásra, mert bennük rejlik a Buddha-természet. Bár a szennyeződések elhomályosítják az eredendően tiszta természetet, a homály eloszlatásával a buddhaságot azonnal meg lehet valósítani. „A lények eredendően fel vannak vértezve Buddha tudásával és bölcsességével, ám a szenny és az akadályok elfedik ezeket. Miután Buddha segít megszabadulni a szenny fátylától, képesek birtokukba venni.”

Tao-seng a Nirvána szútra által bevezetett valódi én (csen-vo) és a buddhista alaptanítások által hirdetett nem-én fogalmak közti ellentmondást úgy oldja fel, hogy a nem-ént azonosítja a valódi énnel. Írásaiban a Buddha-természetet a dharma, az igazság, az eredet, a tao, a maga-olyanság, a „li”, a változatlanság, a középút és a nirvána szinonimájaként használja.

Bár a Buddha-természet a megvilágosodás oka, önmagában nem elegendő a megvilágosodáshoz, kell valami, ami aktivizálja ezt az erőt. Ezt nevezi feltételnek (jüan). Buddha-természet és feltétel szorosan összefonódik a megvilágosodási folyamatban: „Az ok és a feltételek nem választhatók el egymástól, mivel vannak okok és feltételek, ezért vezethet a tanulás a buddhaság eléréséhez. Miként lehetne a nem-ént az éntől elválasztani?” Ennek a részletnek külön érdekessége, hogy itt a fokozatos megvilágosodás mellett érvel, noha egyébként a hirtelen megvilágosodás hirdetője.

Tao-seng korai megnyilatkozásait elsősorban az Abhidharma és a neotaoizmussal ötvözött pradnyá filozófiai elmélkedések inspirálták, a mahájána iratoknak kisebb szerep jutott ebben. Életének kései szakaszában a Nirvána szútra hatásának tudható be, hogy tanaiban az egyetemes buddha-természet gondolata a hirtelen megvilágosodás tételének új felődési irányt szabott. A Buddha-természet és a hirtelen megvilágosodás kapcsolatát a csan iskola híres jelmondata tömören így fejezi ki: „Meglátva a Buddha-természetet Buddhává válik.” A Buddhává váláshoz tehát elegendő, ha felismeri valaki eredendő, tiszta, benne rejlő Buddha-természetét.
Hamar Imre

IRODALOM:
Ch’en, Kenneth K.S.: Buddhism in China: A Historical Survey. Princeton University Press. Princeton, 1964.
Csen Pej-zsan: Csu Tao-seng. Taipei, 1988.
Kim Young-ho: Tao-sheng’s Commentary on the Lotus Sutra. State University of New York, 1990.
Lai Whalen: Tao-sheng’s Theory of Sudden Enlightenment Re-examined. In: Peter N. Gregory (szerk.) Sudden and Gradual: Approaches to Enlightenment in Chinese Thought. Univeristy of Hawaii Press. Honolulu, 1987, 169—200.
Tang Jung-tung: Han Vej Liang-Csin Nan-pei-csao fo-csiao si. Peking, 1988.
Zsen Csi-yü (szerk.): Csung-kuo fo-csiao si. Peking, 1988.

Bardo-tanítások – A halál és az újjászületés útja
Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó
Eredeti cím: Bardo Teachings – The Way of Death and Rebirth
Snow Lion Publicatisons 1982 Ithaca N.Y.

Bardó-tanítások
Előszó

Szeretném mindazokat az embereket megismertetni evvel a művel, amelyet tanítványom Lodö Láma írt, akikben a Buddhadharma fenntartására irányuló törekvés nemes szándékból és pozitív karmikus kapcsolatokból ered. Ő másoknak kívánt segíteni a bardo három aspektusának írásban való rögzítésével. És Lodö Láma ezen szavai autentikusnak, a Bardo Thödol ciklussal és olyan mesterek írásaival, mint Karma Csagme Rimpocse összhangban lévőnek tekinthetők. Remélem, hogy ezek a tanítások mindenkinek jelentős mértékben a hasznára vállnak, és arra kérnék mindenkit, elméjükben törekedjenek arra, hogy ezt elérjék. Úgy szólok, mint azok egyike, akik a Buddha Tanainak minden hagyományára a legnagyobb tisztelettel tekintenek.

Tiszteletreméltó Khempo Kalu Rimpocse

Lodö láma bevető megjegyzései

A következő tanulmányok során a Csikai Bardóval, és a Szipai Bardoval fogunk foglalkozni. Ezeket a Legtiszteletreméltóbb Kalu Rinpocse szóbeli tanítás útján adta nekem át, és mellette tanulmányoztam Csagme Rimpocse “Dharma of Solitude” című művében a Sipai Bardóról leírtakat is. A Csonyi Bardoval nem fogunk részletesen foglalkozni, az nagyon világosan megtalálható Trungpa Rinpocse és Francesca Fremantle munkájában, akit a dolog érdekel, velük kell hogy konzultáljon. Ezt az Evans-Wentz által kiadott Kazi Dawa-Szamdup féle fordítás is tartalmazza. A Csikai Bardo tanítása idáig nem került lefordításra és kiadásra. Most ez az értékes szöveg lehetővé teszi, hogy Önök teljes mértékben realizálják, milyen hasznosak a Vadzsrajána tanítások a megszabadulás eléréséhez.

A Vadzsrajánát azért nevezzük “titkos ösvénynek”, mert igen különleges módszereket alkalmaz annak érdekében, hogy azonnal elérjük a megvilágosodást. Ezek a módszerek, olyan könnyűek, hogy sok ember nem fog hinni bennük, és olyan mélyek, hogy sok ember nem fogja megérteni azokat. Ha a tanokat olyanok előtt fedik fel, akik nem készültek fel a Dharma gyakorlataira, akkor az veszélyeket jelent úgy a tanár mint a diák részére. A tanárnak azért veszélyes, mivel tanításokat adott anélkül, hogy szigorúbban megvizsgálta volna a tanítványát, a diák részére, mert nem fog hinni a módszerben és helytelen nézete alakul ki az ösvényről.

Ha a halálunk pillanatában hirtelen Buddhák jelennek meg nekünk, akkor bekövetkezhet a spontán és azonnali megvilágosodásunk. A tanítás alapköve: a megtörténtnek a felismerése a kulcs a megvilágosodás eléréséhez. Ha a jelenlegi életünk során mi nagymennyiségű negatív karmát gyűjtünk össze, és kevéssé hiszünk a megvilágosodás elérhetőségében, akkor, amikor meghalunk, a nehéz karmánk súlya meg fog akadályozni abban, hogy az istenségeket felismerjük. Ez azt jelenti, hogy nincs esély a megszabadulás eléréséhez. Óriási tévedés abban hinni, hogy felismerhetjük a Bardo istenségeit a jelen életünk komoly erőfeszítései nélkül. Most az bír a legnagyobb fontossággal, hogy az együttérzést gyakoroljuk, és bizalommal legyünk Buddha iránt. Ezen kívül, fontos az, hogy jól meditáljunk, és az istenségeket olyan tisztán vizualizáljuk, amennyire csak lehetséges. Akkor jelen életünkben megszerzett pozitív hajlamok jóvoltából képesek leszünk a Bardóban elérni a megvilágosodást.

Most van itt az ideje, hogy olvassunk, tanuljunk és gyakoroljunk, hogy minden lény javára elérjük a megvilágosodást. Közületek azok, akinek megvan a Bardo száz istenségének a beavatása, a lung és az előírás, azoknak a Dordzse Szempa meditációját kell gyakorolniuk, annak érdekében, hogy megőrizzék elkötelezettségüket. A száz szótagú mantra a Bardo száz istenségének a lényege.
Ezeken a tanításokon keresztül minden lény elérheti a Szamszára óceánjából való megszabadulást.

A Csikai bardo

A Szamszárában vándorló lények száma olyan végtelen, mint az érzékeléseik, az érzékelések pedig annyira számtalanok, mint a Dharmák száma. De mindezek a Dharmákat összesen a Világi Dharmák és a Szent Dharmák két csoportjába lehet osztani.

A Világi Dharma végtelen, de ahogy Buddha Úr tanította, mindegyik az Öt Szkandhához tartozik, amit tibetiül pung po nganak neveznek, pung po annyit jelent, hogy “összetevő”, “nga” azt, hogy öt.

Az öt szkandha a forma, az érzékelés, az érzés, a törekvés és a tudat. A hat érzékszerv (szem, fül, test, orr, nyelv és tudat) és a tárgyaik (forma, hang, érzet, szag, íz és érzékelés) együtt a Tizenkét Születés vagy a Növekedő Pillanat, tibetiül Kyi Cse Csu Nyi, Kyi annyit jelent, hogy “születni, keletkezni”, cse hogy “virágzani” és csu nyi hogy “tizenkettő”. Ezek a szamszárai káprázatoknak a jelenségei.

A Szent Dharma végtelen, De az egész benne van Buddha Hinajána, Mahájána és Vadzsrajána tanításaiban. Ebben az esetben mi a Vadzsrajána gyakorlatokat fogjuk bemutatni, különösen azokat, amelyek a halálra és újjászületésre vonatkoznak. Ezzel a tudással az öt Szkandha és az öt elem átmegy az Öt Dhjáni Buddhába (Tathágaták).
Tibetiül a Bardo szó “átmeneti állapotot” jelent. A Bardónak hat különféle fajtája van. Az első az Élet Bardója, Kye Ne Bardo, a második az Álomállapot Bardója, Milam Bardo, a harmadik a Meditáció Bardója, Szamten Bardo, a negyedik a Halál Folyamatának a Bardója, Csikai Bardo, az ötödik a Halál Állapotának a Bardója, Csonyi Bardo, és a hatodik a Szamszárában való Újjászületés Elérésének a Bardója, Szipai Bardo.

Az Élet Bardója (Kye Ne Bardo) átöleli az ébredő világ illúziójának a tapasztalatait. Magában foglal minden negatív és pozitív tevékenységet, amit az életünk során a születésünktől a halálig elkövettünk. Az Álomállapot Bardója (Milam Bardo) az alvó fizikai test mentális aktivitását foglalja magában. A Meditáció Bardója tartalmazza a meditációs tapasztalatok miriádjait a realizálás legalsó szintjétől egészen a megvilágosodás eléréséig. A meditatív tapasztalatok sora az egyhegyű koncentrációtól egészen a nem-meditálás állapotáig terjed.

Halál folyamatának a Bardója mindegyikünkre vár. Most kell felkészítenünk magunkat a hatalmas nehézségekre, fájdalomra és gyötrelemre, amelyet meg fogunk tapasztalni. Legtöbbünk nem akar meghalni, és sokan meg sem engedik maguknak, hogy rá gondoljanak. Pedig egészen biztos, hogy mindnyájunknak meg kell halnia. Még Buddha is átment rajta, és mindazok is, akik utána világosodtak meg. Ahogy ők tették, úgy kell nekünk is elmenni.

Milarepa, Tibet nagy jógija, megvilágosodott lény volt, aki a négy elemen át tudta transzformálni magát, és mégis el kellett mennie. Valójában, ha megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy nagyon messze vagyunk attól, hogy szabadok legyünk az illúzióktól, a nemtudástól, a gyűlölettől és minden negatív minőségtől, amelyet az emberi léthez kapcsolhatunk. Hogy képzeljük akkor, hogy nem fogunk meghalni?

Ha a halál ilyen biztos, arra is emlékeznünk kell, hogy az nem lesz fájdalommentes. Ez nem olyan, mint amikor a szél elfújja vagy a víz kioltja a gyertya lángját. Nagyon kevés ember képes meghalni nagy békében és boldogságban, elsősorban olyanok, akik komolyan és lelkiismeretesen gyakorolták a Dharmát, és a meditációkon keresztül nagymértékben uralni tudják az elméjüket.

Így, ha a halál biztos, nekünk is fel kell készülnünk a következményeire. Hogyan nézzünk szembe az elkerülhetetlen végzetünkkel? Alapjában véve két út létezik. Az első az, hogy minden érző lény javára nagy együttéréssel gyakoroljuk a Dharmát. A másik az, ha állandó odaadással ellenőrzés alatt tartjuk az elménket. Ezzel a kettővel túljutunk minden akadályon.

Bármink is van, szüleink, legjobb barátaink, minden vagyonunk, amikor meghalunk, haszontalanná válnak. Életünk során a legtöbb, amit teszünk, a testi vágyunk kielégítése. De amikor meghalunk, el kell hagyni a testünket, amelyre annyi gondot fordítottunk. Akkor egyedül tudatunk tapasztalja meg múltbéli cselekvéseink eredményét. Életünk során testünk a létezés öt alapelemétől függünk. Tudjuk, ha megbetegszünk, vagy rosszul érezzük magunkat, akkor valami megváltozik az öt elem egyensúlyában. Például, ha nagyon meleg van, megbetegszünk, ha nagyon hideg, megint megbetegszünk. A halálban pedig ez az öt elem, amelytől függtünk, mögöttünk marad.

A mi fizikai létünk öt belső elemre épül, a húsra, a testnedvekre, a test hőre, a lélegzetre és a testi jellegre, amelyek megfelelnek az öt külső elemnek, a földnek, a víznek, a tűznek, a levegőnek és az éternek. A halál pillanatában az öt belső elem fokozatosan egymásba oldódik, és hogy ekkor meg ne rettenjünk, tudnunk kell, hogy az oldódás melyik állapotában vagyunk. Ezt a feloldódást nevezik Tibetben Thimrimnek. Ezen feloldódási állapotok mindegyikének megvan a maga megvilágosodási aspektusa, amelyet az öt női buddha egyike képvisel. Sangye Csenma női buddha a föld természetének a tiszta transzcendens eleme, a test rendszerében pedig a hús. Mamaki női buddha a víz természetének a tiszta transzcendens eleme, a test rendszerében pedig a testnedvek. Go Karmo női buddha a tűz természetének tiszta transzcendens eleme, a test rendszerében pedig a testhő. Damtsik Drolma és Yingcsogma női buddhák a levegő és az éter természetének tiszta transzcendens elemei, a test rendszerében pedig a légzés és a testi jelleg.

Ha életed során megtapasztaltuk a fejlődést és az istenségek fölötti meditatív koncentráció végső szintjét, akkor fel tudod ismerni a feloldódás szintjeit, és lehetőséged nyílik arra, hogy megszabadulj a fájdalomtól és elérd a megvilágosodást.
A folyamat azzal kezdődik, hogy a földelem feloldódik és elnyelődik a vízelemben. Ez egy belső tapasztalathoz kapcsolódik, amelyben minden jelenség sárga színt ölt. Fel fogod idézni, és meg fogod tapasztalni, hogy mindent árvíz és földrengés rombol szét. Nem leszel képes felállni, mivel erőd gyorsan eloszlik. Akkor meg kell próbálnod, hogy meghatározd a sárga dolgokat, amelyeket látsz, és meditálj felettük. Az elméd egyedül lesz, mindenféle független létezés nélkül. Más szóval, ha a kettősséget meg tudod haladni, akkor elérheted Sangye Csenma női buddha megvilágosodási szintjét. Ha ezt a lehetőséget elszalasztod, a Szamszára fájdalmas tapasztalatai folytatódni fognak.

A második szakaszban a vízelem elnyelődik és feloldódik a tűzelemben. Ez egy belső tapasztalathoz kapcsolódik, amelyben minden jelenség fehér színt ölt. Külsőleg azt fogod érezni, hogy minden érzéket, amely a világmindenségbe belép, víz mos szét. Ezalatt, míg ezeket magad körül észreveszed, az arcod és a szád gyorsan kiszárad. Rettenetes szomjúságot fogsz érezni. Ha, amikor ez megtörténik, képes vagy teljes meggyőződéssel meditálni azon, hogy bármit is látsz vízként vagy fehérségként, az csupán az elméd produktuma, amely semmiféle függetlenséggel nem rendelkezik, akkor te eléred a megvilágosodást, és megvalósítod Mamaki női buddha állapotát.

Amikor a harmadik elem, a tűz, feloldódik a levegőelembe, belsőleg mindent vörösnek tapasztalsz, és úgy érzed, hogy körülötted minden lángban áll. Ezalatt az idő alatt a testedből eltávozik a hő. Ha, ebben a pillanatban, te összpontosítva meditálni tudsz azon, hogy minden belső és külső tapasztalat az elméd terméke, és az elmédtől függetlenül semmi sem létezik, akkor befejezed a magvilágosodást és eléred Go Karmo női buddha állapotátt.

Ha azonban nem éred el ezt a szintet, a levegő elem az éterbe oldódik fel. Ha ez történik, belsőleg mindent zöldnek tapasztalsz, és külsőleg úgy látod, hogy a világmindenség egésze hatalmas szélvihar söpri el. Rettenetes üvöltést fogsz hallani, mintha ezer mennydörgés hangja lenne. Ebben a pillanatban, összpontosítsd arra a meditációdat, hogy mindaz a fény, hang, szín, amit észlelsz, csak az elméd teremtménye, és függetlenül semmi sem létezik. Ha képes vagy arra, hogy felismerd, hogy az elméd maga az üresség mindenfajta független létezés nélkül, akkor eléred a megvilágosodást, és eljutsz Damcik Drolma női buddha állapotára.

Ha nem éred el ezt a szintet, az éter magában a tudatosságban fog feloldódni. Ekkor, mély sötétségbe jutsz, és elveszíted az érzéki észlelésedet. Összpontosítsd a meditációdat, és ismerd föl az elmédet, mint a Dharmadhatu természetét, vagy tiszta fényt. Akkor eléred a megvilágosodást, Jingcsogma női Buddha állapotát.

Ezen a ponton minden elem feloldódik, és többé nem vagy képes arra, hogy megmozdítsad bármely testrészedet. Először a külső levegő vagy a lélegzet fog megszűnni. Akkor meglátsz majd egy parányi bindut, a Bodhicsittát, amely a homlokodon tűnik föl, és lassan elmúlik, ez a kis Boddhicsitta, a gyakorlott elme szimbóluma. Ha a fehér bindu eltűnik, úgy fogod látni, hogy az összes jelenség fehérre vált. Ebben a pillanatban a harag harminchárom különböző fajtája egy pillanat alatt eloszlik, és ekkor bármilyen nagy haragot is érzel, akár akkorát, amit aziránt éreznél, aki az apádat megölte, az is el fog oszlani. Ugyanebben az időben megtapasztalod az Öröm Bölcsességét, amely a Nirmánakája végső lényege. A tisztátalan test a transzcendens tisztításon keresztül eljut a Nirmánakájába, (tibetiül Trul Ku). Ez az inkarnáció teste, annak a szellemi állapotnak a teste, amelyben a nagy tanítók és minden bodhiszattva megtestesülés tartózkodik a földön. A Nirmánakája reprezentálja az Öröm Bölcsességét, amely a dualista felfogáson túl helyezkedik el. Ha te ezt az örömet és bölcsességet meg tudod tapasztalni, és meg tudod valósítani, elnyered a megvilágosodást és eljutsz a Dordzse Szempa állapotába, amely minden buddha testének az állapota. Akkor nem maradsz a Bardóban.

Ezután te egy a köldöködből lassan kinövő vörös bindut fogsz látni. Ez a női Bodhicsitta, a bölcsesség jelképe. Amikor a vörös bindu növekszik, úgy fogod látni, hogy ezalatt az idő alatt a vágynak mind a negyven típusa eloszlik, és még ha a legtündöklőbb istent vagy istennőt látod, akkor sem fogsz érezni semmiféle vágyat. Ebben a pillanatban átéled a Legfelső Öröm Bölcsességét, amely a Szambhogakája lényege. A tisztátalan beszéd a transzcendens tisztításon keresztül eljut a Szambhogakájába (tibetiül Lon Ku). Ez a tökéletes felruházás isteni teste, és annak a szellemi közösségnek az állapotát jelképezi, amelyben, a közönséges birodalmakon átmenve, az összes Bodhiszattva létezik. A Szambhogakája jelképezi a Legfelső Örömöt, amely mélyebb, áthatóbb és állandó öröm. Ha ezt a rendkívüli örömöt és bölcsességet meg tudod valósítani, elérheted az Amitábha buddha állapotát, minden buddhák beszédének lényegét, és el nem maradsz a Bardóban.

Ha ezen a fokon nem vagy sikeres a meditációban és a megvilágosodás elérésében, látni fogod, hogy a fehér és a vörös bindu közeledik egymáshoz, és végső soron a te szívcsakrádban találkoznak. Ahogy találkoznak, átláthatatlan sötétséget fogsz tapasztalni, olyan sötétséget, mint az újhold éjszakája, és a nemtudás és a káprázat hét fajtája megszűnik. Ebben a pillanatban birtokában leszel a Boldogságon Túli Bölcsesség legfelső tapasztalatának és te azonnal átalakíthatod magadat minden buddhák elméjévé, ami maga Vairocsána. A dualista elme a transzcendens megtisztuláson át eljut a Dharmakájába (tibetiül Csö Ku). Ez a végső igazság, ahol minden dualitás belemerül a transzcendentális egységbe, és túl van az érzéki észlelésen. A Dharmakája maga az Örömön Túli Bölcsesség. Túl van a fogalmi világon, mélyebb és elpusztíthatatlanabb. Ebben a pillanatban semmi sem késztet arra, hogy meditálj, magától jön az, természetes módon. Ha nem vagy képes arra, hogy minden buddha elméjének lényegét (Vairocsána) megvalósítsad, visszahullasz a Szamszárába. Azonban, ha képes vagy erre a megvalósításra, eléred a megvilágosodást, és nem kell tovább a Bardóban bolyonganod.

Minden buddhák testének lényege Dordzse Szempa, minden buddhák beszédének lényege Amithába, minden buddhák elméjének lényege Vairocsána. Vairocsána képviseli minden buddhák eredetét.

Ha ebben a pillanatban nem tudod elérni a megvilágosodást, akkor a Csonyi Bardóban maradsz. Hogy tovább fogsz vándorolni a Bardóban, vagy elkapod a három állapot megvilágosodásának a szikráját, az attól függ, hogy az életed során mennyire gyakoroltad a Dharmát és a meditációt.

Minden érző lény, amikor meghal, lényegében ugyanazokkal a tapasztalatokkal rendelkezik. A különbségek abból a képességükből adódnak, hogy a különböző szintek való természetét mennyire tudják megvalósítani. Amikor a vörös és a fehér Bodhicsitta a szívcsakrában találkozik, az a személy, aki élete során mély és átható meditációt folytatott, megvalósítja az elme való természetét. Be fog következni annak a spontán felismerése, hogy az ürességen meditáló elme, és maga az üresség szintje, valójában egy és ugyanaz. Kölcsönösen mindegyik feltételezi a másikat. Az ürességen élethosszan meditáló elmét nevezzük fiúnak, az értelem természetes realitása pedig maga az anya. Az a személy, aki nagyon mély és alapos meditációt végzett, megtapasztalja mindkettőjük elmerülését. Ez olyan, mint az anya és a rég elveszett fiú találkozása. Ha az anya és a fiú találkoznak, az anya természetesen és spontán módon felismeri a gyermekét, és természetes öröm tölti el. Abban a pillanatban elveszti minden más tudatosságát, és csak a gyermeke felismerésének és a vele való találkozásnak az örömét éli át. Ha te az elme ürességét valósítod meg, és vele a megvalósítás ürességét is, akkor eléred a legmagasabb megvilágosodást, a Dharmakáját. Tibetben sok nagy láma és jógi, aki megtapasztalta a Dharmakája állapotát, még két-három nappal a halála után is képes meditációs helyzetben ülni. Amikor a meditáció véget ért, megvalósítják a megvilágosodást, és a test összeroskad. Ez a jele annak, hogy ők elérték a megvalósítást.

Amikor meghalsz, a megvilágosodás megszerzésének két módja van. Ez a kettő a meditáció két különböző módjától függ. Ez a formák fölötti meditáció (Kje Rim) és a formanélküli fölött meditáció (Dzok Rim). Ha a formák fölött meditálsz, a megvilágosodást az alábbi módon érheted el. A két bindu találkozását istenségek formájában látod (jidam). Például a fehér bindut a jidam férfi jellegének Csakraszamvarának láthatod. Hasonlóképp a vörös bindut női istenségként, Vadzsrajoginiként tapasztalhatod meg. Fel fogod ismerni, hogy az a két istenség, a férfi és a nő, a te gyökér jidamod, és a bizalommal és odaadással hozzájuk szóló imádság hatására beavatást fogsz kapni tőlük. Ebben a pillanatban élénken fogod látni a két jidam alakját, és amikor a tudatot feloldódik a jidam szívközpontjában, és attól elválaszthatatlanná válik, eléred a megvilágosodást. A két istenségtől meg fogod kapni a külső, a belső és a titkos beavatást. Odaadásod erényes erejének következtében és a jidamnak, amelyről meditáltál, az együttérzése által éred el a megvilágosodást. Ez, természetesen, attól is függ, hogy mennyire mély az odaadásod, és milyen sokáig meditáltál az istenségek felett.

Ha a formanélküli fölött meditálsz, a megvilágosodást a két Bodhicsitta bindu találkozásaként fogod megtapasztalni. Ez a nagy lámák megvalósítása.

A be nem avatott laikus személy, aki a két bindu találkozását látja, megpillantja a hat birodalomban való következő újjászületésének a formáját. Ha emberi lényként, állatként, vagy éhező szellemként születik újjá, akkor úgy fogja érezni, hogy a fehér bindu az ő leendő apja, és a vörös bindu a leendő anyja. Akkor mintegy három és fél napra öntudatlanná válik, és utána a Csonyi Bardóba távozik, ahol rádöbben arra, hogy meghalt.

Atisha pandit és Ma Csik Labkji Drolma szerint, abban a pillanatban, amikor az eljövendő életed meglátod, biztosan békés és haragvó isteneket is fogsz látni. Ha az adott pillanatban ezeket az isteneket fel tudod ismerni, elválaszthatatlan leszel tőlük és eléred a megvilágosodást. Ez mind a meditációdtól és a Dharma gyakorlataidtól függ.

A Csikai Bardónak ez a leírása nem található meg a Tibeti Halottaskönyv (Bardo Thodol) angol fordításában. A tanítás szét van szórva a nagy tibeti könyvekben, de az itt elmondottaknak egyetlen kiadott formája sincs. Minden, amit itt elmondtam, a szóbeli átadás része, amelyet én a tanítómtól kaptam. Most, hogy a tanítást megkaptátok, biztosak lehettek a jövőre nézve. Szabadságotokban áll a pozitív vagy negatív tettek elkövetése. Rajtad áll, hogy eldöntsd, mi hajt több hasznot. Tudod, hogy a pozitív tettek a boldogsághoz vezetnek, a negatív tettek a boldogtalansághoz. Szólottam.

* * *

A Csikai Bardo folyamán a te jó, közepes vagy gyenge képességeidtől függően három lehetőség van arra, hogy elérjed a megvilágosodást. Ha a jó képességekkel rendelkezel, a meditációs gyakorlatokban felismerheted, hogy az életet és a halált az elméd alkotta csupán. Ha fel tudod fogni, hogy mind a kettő illúzió csupán, megérted az elméd természetét, és eléred a megszabadulást. Az elme maga az üresség. A felső szinten lévő személy arra a következtetésre jut, hogy a boldogság, a boldogtalanság, a halál, a születés, a jó, a rossz, és minden ilyesfajta dolog az üresség tulajdonságával bír, és az elme teremtménye csupán. Ha ezt fel tudod ismerni, elnyerheted a megvilágosodást.

A lények középső szintjén a tudat átvitelével érheted el a szabadulást. Ez a Phowának nevezett módszer, vagy “tudatátvitel” egy különlegesen mély tanítás. Ez lehetőséget nyújt annak az embernek is, akinek nincsenek mély Dharma tapasztalatai, hogy a Phowával megszabaduljon, amennyiben egy láma vezeti át a Csikai Bardon. Tilopa, a Kagyu Rend nagy jógija azt mondta, hogy a Phowa az egyetlen módszer a Dharmában, amellyel a lény meditáció nélkül is elérheti a megszabadulást. Azt is mondta, hogy a gyakorlott meditáló számára a halál nem valójában nem haldoklás, hanem út a megvilágosodáshoz. Ha Phowa oktatással rendelkezel, és azt lelkiismeretesen gyakorolod, lehetséges, hogy ezzel a módszerrel egy láma segítsége nélkül is elérd a szabadulást.

Azonban mielőtt elindítod a tudatátvitel folyamatát, abszolút biztosnak kell abban lenned, hogy haldokolsz. Máskülönben megölöd saját magad, és elszenveded az ezzel járó káros karmikus következményeket. Annak, aki bizonyos tantrikus beavatással és meditációs gyakorlattal rendelkezik, a teste különböző tantrikus istenségek tartózkodási helyévé válik. A Phowa idő előtti gyakorlása maga az öngyilkosság, és elvágja az ezekkel az istenekkel való összeköttetést. A Phowa oktatást csak egy lámától kaphatja meg a komoly kívánsággal eltöltött tanítvány.

A tanítványnak birtokolnia kell a teljes Ngöndrot és a nyolc Nyung Neszt. Ha valaki Phowa oktatással rendelkezik, annak a tudatát a láma a halál pillanatában áthelyezheti. Legjobb, ha a láma ott van a haldoklóval, de a szertartást a távolból is el tudja végezni. A rokonoknak, mielőtt a lámát értesítik, teljesen bizonyosnak kell lenni abban, hogy az illető haldoklik. A Phowa átadásához a megfelelő idő, amikor a külső lélegzés már megáll, de a belső lélegzés még nem szűnt meg. Fontos, hogy a lámát idejében hívjuk, így ő megakadályozhatja, hogy a tudat eltávozzon a testből, mivel a Phowát azután már nem érdemes átadni.

Kilenc különböző nyílás van, amin a tudat távozhat. Az az út, amin a tudat eltávozik, meghatározza a következő újjászületést. Ha a végbélen keresztül távozik, a poklok birodalmában fog újjászületni, ha a nemi szerveken keresztül, akkor az állatok birodalmában, ha a szájon keresztül, akkor az éhes szellemek birodalmában, ha az orron, akkor az emberek és a jakják (szellemek) birodalmában, ha a köldökön, akkor a vágyakozó istenek birodalmában, ha a fülön át, akkor az aszurák vagy féltékeny istenek birodalmában, ha a szemeken át (beleértve a harmadik szemet is), akkor a forma isteneinek a birodalmában, és ha a fejtetőn (négy ujjnyira a hajvonal mögött), akkor a formanélküli isteneinek a birodalmában. Ha a tudat a fej koronáján (a Brahma Nyíláson) keresztül távozik, a lény Dewacsenben, Amitábha nyugati paradicsomában születik újjá. Az utolsó nyílás kivételével a többi kivezető utat le kell zárni.

A karmikus felgyülemlések is meghatározzák annak az időnek a hosszát, amíg a tudat a testben marad. Ha sok helytelen cselekedettel rendelkezel, a tudatod a lélegzet megszakadásának pillanatában elillan. És ha egyszer elhagyta a testet, nagyon bonyolult dolog oda visszacsalni. Tibetben, a régi időkben volt néhány láma, mint Milarepa vagy Drugpa Kunleg, aki vissza tudta hívni a tudatot a testbe, de manapság nagyon nehéz lenne egy ilyen lámát találni.

Ha egyszer a láma a személy haláláról tudomást szerzett, azonnal Csenrezig fölött fog meditálni, sajátmagát az istenségnek látva, miközben a szívébe egy lótuszt, egy holdat és a HRI szótagot vizualizálja. A láma szívében lévő HRI-ből nyolc kisebb HRI árad a haldoklóba, hogy elzárja azt a nyolc nyílást, amelyen a tudat eltávozhat. Egyedül a láma az, aki hatalmas koncentrációval ezt még messziről is meg tudja tenni. Ha úton van a halotthoz, folyamatosan Csenrezig fölött fog meditálni, és a HRI-t küldeni, hogy megelőzze a tudat távozását. Ha a tudatot nem sikerült a testben tartani, akkor ott marad a Szamszárában, a lét körforgásában. Ha a láma odaérkezik, ahol az elhunyt személy meghalt, akkor azt vizualizálja, hogy a holttest az ő jidamjának vagy istenségének a teste. Mély meditációba merül, és elkezdi a halott személyt a Halál Folyamatának a Bardójáról tanítani. Ezt követően a láma, a Powa szellemében, megpróbálja a tudatot felébreszteni és a szabadulás felé irányítani. Ekkor a halott tudata sokkal fogékonyabb és bölcsebb, mint az élete során volt. Emiatt a magasabb állapot miatt, a halottnak bármit is mondanak, mély benyomást gyakorol rá. Tudni fogja a körülötte lévő emberek elméjének a gondolatait, és megérti, bármilyen nyelven is szólnak hozzá. Például, ha egy amerikai meghal, és egy tibeti láma tanításban részesíti, Phowát végez, vagy a Bardo Thödolt olvassa fel neki, és mindezt tibeti nyelven, az amerikai abból mindent képes lesz megérteni. Ebben a pillanatban a halott természetes intelligenciával rendelkezik, amely képessé teszi arra, hogy olyan dolgokat is megértsen, amelyek az intellektuson túli síkon helyezkednek el. Ha a Phowa sikeres, annak biztos jele a fej tetején jelenik meg. A jel egy csepp vér, vagy egy kis búb a fejtetőn. Amíg ez a jel meg nem jelenik, a láma folytatni fogja a Phowa adását. Ha a halott sok helytelen dolgot cselekedett, és megszegte a lámának tett ígéreteit, ez a jel lehet, hogy egyáltalán nem jelenik meg. Ebben az esetben a láma folyamatosan a Bardo Thodolt fogja olvasni.

Kérdések

Azt olvastam, hogy ezt a Bardo tanítást több mint ezer éven át szigorú titokként őrizték. Miért adja át most ilyen szabadon?

Tiszteletreméltó Kalu Rimpocse utolsó amerikai látogatása idején Kagyu Droden Kuncsab, az ő san franciscoi központjának a tagja, állhatatosan kérlelte a Rinpocsét, hogy adja át neki a Bardo száz istenségébe való beavatást. A beavatást követően sok tanítvány érdeklődött a Bardo tanításai iránt. A Rinpocse azt mondta nekem: “Eljött az idő.” Ezért adom át a lungot és ezért közlöm a tanításokat.

Életünk minden pillanatában vajon nem megyünk át a Bardo első három állapotán?

De, mi minden pillanatban megtapasztaljuk a Bardót, és épp azért nem ismerjük fel azt, mert állandóan benne, ebben a létben tartózkodunk. A Bardo ott végződik, ahol a Megvilágosodás kezdődik.

Abban a szakaszban, ahol a vörös és a fehér bindu egybeolvad, létezik-e egy olyan elmeállapot, hogy ez férfi, ez pedig nő?

Ezek konvencionális jelképek, amelyek arra szolgálnak, hogy az üresség általad megjelenített részfokozatait jelképezzék. Így, azok nem elmeállapotot, hanem oksági erőt képviselnek. Ha megvalósítod a megjelenítést, miközben a fehér Bodhicsitta, a minden buddha testiség elérése fölött meditálsz, eléred Dordzse Szempa istenségét. Ha a megjelenítés a vörös Bodhicsitta, a minden buddha beszéd elérése fölötti meditáció során valósul meg, az Amithába istenségét éred el. A fehér bindu az együttérzés kidolgozott módszerét is jelképezi, a vörös bindu a bölcsességet. Amidőn az a kettő elmerül a szívedben, az életed során megszerzett ürességmeditációs tapasztalataid és a mindent átölelő természetes realitás eggyé válik. Ha ezt felismered, megvalósítod Mahámudra állapotát.

Mennyi ideig kell a beavatást nyert személy testét érintetlenül hagyni?

Hét nap az ideális idő, de ha erre nincs lehetőség, elegendő a három és fél nap is.

Ha nincs olyan láma, aki képes legyen a Phowát levezetni, ami Nyugaton nagyon gyakori eset, milyen meditációt végezhet a haldokló, hogy elősegítse a tudatának a legmagasabb ösvényen át való távozását?

Erre elég kevés a lehetőség, mivel neki készen kell állni arra, hogy szembenézzen a halállal. Amíg még él, nagyon komolyan végezheti a Ngöndrot, vagy a nyolc egymást követő Nyung Neszt. Azután meg kell kapnia egy képzett láma Phowa irányítását. Ha a Phowa sikeres, a jel láthatóvá lesz a fejtetőn. A jel feltűnése a lámában való hittől, az odaadás erősségétől és annak a komolyságnak fokától függ, amellyel a megtisztítást végezte.

Mi történik avval a személlyel, aki erőszakos halállal hal meg, mint egy baleset, vagy valami hasonló?

A hirtelen halálnál minden jelenség azonos, csak nagyon gyorsan mennek végbe. Bizonytalan a halál pillanata. Pontosan ezért prédikálnak Buddha és a lámák az állandótlanságról. Azt is hozzáteszik, hogy miután a halál bizonytalan, most kell helyesen gyakorolni a Dharmát. Sok függ attól, hogy valaki mire gondol a baleset pillanatában. Ha általános hajlamai és gyakorlatai negatív gondolatokban és tettekben jelentkeznek, akkor valószínűleg szenvedést és megdöbbenést fognak tapasztalni. Másrészt, ha tanítója útmutatásai szerint az együttérzés gyakorlására, elméje meditáció útján való elcsendesítésére, és pozitív tettekre tesz kísérletet, akkor, természetesen, nem fog elbukni.

Mi a különbség a belső és külső légzés között?

A külső légzés az orrlyukakon át a tüdővel történik, a környező levegő irányában. A belső légzés a szívben összpontosuló belső életműködés, amely még folytatódik a külső légzés megszakadása után.

Lehetséges-e, hogy egy pozitív gondolkozású személy öngyilkosságot kövessen el?

Semmiképpen. Teljesen lehetetlen, hogy egy pozitív gondolatokkal eltöltött lény megölje magát. Ez önellentmondás. Ha a meditáció gyakorlásával valaki elérte a megértésnek egy bizonyos szintjét, az be fogja ragyogni minden lény szenvedését, és folytatni fogja azok megszabadítását. Nem fogja magát becsapni azzal, hogy a gyilkosság helytelen tettéből valami jó következhet. Több hely van, ahol a rituális öngyilkosságot magasra értékelik. Ezeken a helyeken a sajátmagunkkal való elteltséget általában megzavarja a valósággal való szembenézés valamilyen fajtája. A buddhák sohasem lesznek öngyilkosok.

Mi történik annak a személynek a tudatával, akit álmában vagy asztráltestben ér a halál?

A tudat fogalma alá nagyon sok finom erő tartozik. Alvás közben vagy transzállapotban, amikor a tudat egyes összetevői elkülönülhetnek a fizikai testtől, más erők megmaradnak. Ha a test háborgatva van, ezek az erők azonnal helyreállítják a tudatosságot, hogy az részt vegyen a fizikai test sorsában. Ezért nem lehetséges az, hogy valaki anélkül halljon meg, hogy ne tudjon róla, hogy a halál bekövetkezett.

Mi a legjobb módja annak, hogy segíthessünk valakinek, aki anélkül közeledik a halálhoz, hogy gyakorlata lenne a Dharmában?

Ha egy személy a halál felé közelit, csendesen mellé kell ülnöd, fel kell keltened magadban a minden lény iránti együttérzés érzését, és a megvilágosodott lények iránti odaadással kell imádkoznod. Csendesítsd el elmédet, és próbálj meg meditálnia spontán módon átmenő tudaton. Ha képtelen vagy arra, hogy az üresség szintjét elérjed, nyugodtan recitáld a Harmincöt Buddha Szutráját, mely segíteni fog neki abban, hogy megtisztítsa a karmáját. Azután recitáld az Öt Dhyáni Buddha mantráját, ugyanúgy, mint más általad ismert istenségét, különösen az “Om Mani Pemé Hung”-ot. Ezután fontos, hogy ismételd a Bardo Thödolt, ahányszor csak lehetséges. Az olvasás során fel kell idézned a Bodhicsittát és a megvilágosodott lények iránti odaadást. Ha ez megfelelő szellemiséggel történik, akkor lehetővé válik a haldokló számára a megvilágosodás, még akkor is, ha csak először hallja a tanítást. de amennyiben kételkedsz, vagy habozol, akkor megszüntethetsz minden jót, amit csináltál.

Értékelné-e a nyugati orvosi gyakorlatot, amellyel a személy lélegzését és életfunkcióit mesterséges gépekkel tartják fenn? Milyen hatása van ennek az ember tudatára? Sok esetben azt a személyt, akinek a lélegzete fennakadt, akinek az érverése megállt, és aki már semmiféle életjelenséget sem mutat, néhány óra múlva képesek feltámasztani, és technikailag vissza tudják hozni az életbe.

Fel kell ismerni, hogy ez mind a beteg személy állapotának pillanatnyi értékelésétől függ. Természetesen jó dolog az, ha segítünk annak életben maradni, akin lehet segíteni, de nagy óvatosságot kell tanúsítani annak az életének a meghosszabbításában, aki már egy napja meghalt. Az ilyen ember már félelmetes szenvedéseken ment keresztül, amelyeket a modern orvosi gyakorlat csak tovább növelhet.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki a haldoklik, ne használjunk fájdalomcsillapító gyógyszereket?

Ha a test elkábított állapotban van, akkor képtelen koncentrálni, és könnyen lecsúszhat az állatok világába.

Milyen hosszú idő telhet el a külső és a belső légzés megszűnése között?

Ez több különböző tényezőtől függ. A legfontosabb tényezők a testnek a halál előtti fizikai állapota, a betegség megléte vagy hiánya, és természetesen a halál pillanatnyi oka, például egy baleset. Ez lehet egészen rövid idő, csupán néhány perc, vagy több óra, esetleg egy egész nap.

Van-e néhány szent, aki képes leülni, és egyhelyben maradni, miközben egy egész napig vagy még tovább fényt sugároz magából anélkül, hogy valamit is gyengülne?

Igen, lehetséges, volt már néhány láma, aki halála után egy hétig vagy még hosszabb ideig meditációs pózban maradt. Néhány esetben ezalatt az idő alatt szivárvány jelent meg a testük körül. A közönséges ember, aki meghal és egy ideig még őrzik, rossz szaggal bír, de ezzel szemben a tökéletes lények teste kellemes illatot áraszt.

A másvallású egyének, vagy a teljesen vallástalanok a Bardóban ugyanazokat a látomásokat látják?

A Bardóban való vándorlás során mindenkinek van valami hasonló tapasztalata. De, a felismerés foka attól is függ, milyen gyakorlatokat végzett az élete során. Akinek nincs vallási gyakorlata, a fények, istenségek és minden látomás csupán formákként és színekként halad el mellette, amelyek megriaszthatják és megzavarhatják őket. A szokásos folyamatok úgy fújják végig a tudatát a Bardón, mint a szél a pihét. Tapasztalat és odaadás nélkül nincs lehetőség a bölcs döntésre.

A “Bodhiszattva fogadalom” megszakad-e a fizikai testnek a halálban való szétesésekor?

Tibetben vannak bizonyos lámák, akik komoly meditációs eredményeket értek el. Mint Milarepa, az életüket komoly meditációban töltötték, és képesek egy transzcendens én elérésére. Sok esetben a halál pillanatában a fizikai testüket egy szivárványtestbe oldják föl, és hajukon és körmükön kívül nem marad semmi a testükből. Ez egyrészt a megvilágosodásnak, másrészt annak a jele, hogy a megvilágosodás minden lény javára történt és nem tört meg a Bodhiszattva fogadalom.

A halál után megpróbál-e a tudat a testhez ragaszkodni, és érzi-e annak birtoklását?

A karmikus felhalmozódás meghatározza a tudatnak a test közelében való tartózkodásának az idejét. Ha a tudat megpróbál visszatérni a testbe, az annak a jele, hogy a negatív megszokások a fizikai test elérésére ösztönöznek. Az elemek szétestek és lehetetlen a visszatérés, de a tudat ott maradhat heteken, sőt akár éveken keresztül a test vagy valamely tulajdona körül.

Létezik egy módszer, amellyel a gyógyíthatatlan embert lefagyasztják abban a reményben, hogy egy későbbi időpontban fel fogják találni a megfelelő gyógyszert. Mi történik a tudattal, ennek a módszernek az alkalmazása közben?

Ha a testet a tudat elválasztódása előtt lefagyasztják, akik ezt véghezviszik, vétkesek abban, hogy a beteg személyt fagyhalál alkalmazásával megölik. Ha a testet a halál beállta után fagyasztják le, az csak a holttest elrendezésének egyik módja. A tudat nem képes visszatérni a testbe, de ott tud maradni mellette. A testnek ily módon való ellátása megerősítheti a tudatnak a hozzá való ragaszkodását, és megnövelheti a lény szenvedését avval, hogy megakadályozza egy új test keresésében.

A Bardo Thödol Evans-Wentz féle fordításában van egy rész, amely arról mond valamit, hogy a belső körforgás és a külső körforgás megszűnése között akárki van jelen a haldokló mellett, annak le kell szorítania az oldalsó nyaki ereket, hogy a tudatot a test megfelelő kijárata felé irányítsa. Ez helyes fizikai cselekvés ahhoz, hogy a haldoklón segítsünk?

Az, akinek ebben gyakorlata van, annak lokalizálni kell a két nyaki eret, vagy a nyak csatornáit, és elszoríthatja azokat ugyanabban a pillanatban úgy, hogy a bölcsesség elméje által megtaszított egyén egyenesen a titkos útra tér, és vagy megszabadul, vagy a fölső birodalmakban születik újjá. Ez nagyon veszélyes annak a számára, akinek nincs gyakorlata, mert gyorsíthatja a halál folyamatát, és megöli azt, akit kezel.

Lehetséges az, hogy egy nem újjászületett lény idegen testbe lépjen be? Ha igen, hogyan lehet ezt távol tartani?

Van néhány nagyon erős szellem, amely képes valakinek a testébe befurakodni, és annak az elméjét és egészségét megzavarni. De a legtöbb szellem nem rendelkezik ezzel az erővel.

A legtöbb szellem, bár be akar hatolni valakinek a testébe, mégis képtelen erre. Bárhogy is, ez a szándék rossz hatást gyakorol arra a személyre, akinek a testébe be akarnak hatolni. Ennek szenvedés és betegség lehet a következménye. Két módja van annak, hogy ezt az eseményt kivédjük. Az egyik az, hogy beavatást kapunk, és útmutatást egy haragvó istenségre vonatkozólag, és magunkat kell vizualizálni e haragvó istenségként, és ez a könyörületesség energiájával elriasztja ezeket a lényeket. Másrészt, az ürességre összpontosítva kell meditálni.

Mi az egészséges viselkedés a szellemekkel és a pszichikai jelenségekkel kapcsolatban?

Ha te szellemekkel kerülsz szembe, ha képes vagy rá, meditálj az üresség fölött. A szellemek rájönnek, hogy nincs semmi, ami ártalmas lenne a számodra, és egyedül hagynak. Ha képtelen vagy ezt megtenni, de van megfelelő beavatásod és oktatásod, meditálj egy haragvó istenségen és együttérzéssel és odaadással recitáld a megfelelő mantrát.

Hogyan határozzák meg valakinek a jidamját?

Keményen kell a gyakorlatokat végezni azért, hogy érdemeket és tapasztalatokat gyűjts, amelyek lehetővé teszik, hogy jidamot válassz magadnak, amikor gyakorlataidban eléred a megfelelő szintet.
A bardo tanításokat fordította: Migray Emőd

Feliratkozás az aranyhegy levelezőlistára
E-mail:
Csoport meglátogatása
Eseménynaptár

eseménynaptár

Hírek

Egy nap a nyugalmadért

2017. július 23.

------------------------------

Meditációs Hétvége

2017. augusztus 04-06.

------------------------------

Nyári táborok 2017

2017. augusztus 17-20.

india

------------------------------

HImalájai zarándoklat

2017. június 03-24

india


------------------------------

Álmodjunk Közösen!

Álmodtunk egy olyan világról melyben boldogan élhetünk. Ahol a megosztottság helyett a megértés, a tudatlanság helyett a tudatosság a cél. Egy olyan közeget, ahol kiteljesedhet az egyén potenciálja, megvalósíthatja az álmait egy támogató közösség segítségével.
------------------------------
Kulturális Klub

Rendszeresen alkalmat kívánunk különféle kulturális programokon való együttes részvételre. A megosztás, az együttlét gazdagítja a programot!
Gyere velünk koncertre, múzeumba, színházba.
Az aktuális programokról a levelezőlistán és az Arany Hegy Facebook profilján értesülhetsz.

------------------------------

Kiránduló Klub

Gyere velünk kirándulni! Havonta, két havonta elmegyünk együtt valahova Budapest környékén, hogy kiszellőztessük a tüdőnket, feltöltődjünk a Természet Átható Erejével.
Az aktuális kirándulás részleteiről a levelezőlistán és az Arany Hegy Facebook profilján értesülhetsz.

Translate »