Meditáció

A meditáció alapfeltétele a testi és szellemi ellazulás. Minden külső befolyás kikapcsolása, elmerülés saját mélységünkben és csendünkben, bensőnk hallgatása, megtisztulás az ellenállástól és akarástól, az érzékek megnyugvása és a belső lényeg szemlélése. A meditáció nem csupán a vallásokban, hanem a világ összes kultúrájában ismert fogalom. A kereszténységben is többféle formája létezik (rózsafüzér, imaóra, breviárium stb.). Gyakorlata a buddhizmusban, a hinduizmusban és az iszlámban még szembetűnőbb, ezért ma a nyugati ember a meditációt a keleti misztikummal hozza összefüggésbe.

Minden meditációs gyakorlatnak ugyanaz a célja: fokozatosan olyan feltételeket alakítanak ki, amelyeken keresztül megtapasztalják az „ébredést” (szatori), az „én”, az “ego” uralmának megszüntetésétől kezdve, ami ha korlátlanul irányítja az embert, az élet valóságát a saját vágyaival, „illúzióival” pótolja. Az igazi meditáció nem öncélú, de valamely dolog elérésének eszközeként sem lehet tekinteni. A meditációs gyakorlatban úgy mondják: „az út maga a cél.” Minden meditációs formának van egyfajta gyakorlata, egyfajta technikája, amely a gyakorlat szempontjából önmagában kevésbé fontos. Lényeges, hogy olyan technikát válasszunk, mely életstílusunknak, adottságainknak, potenciálunknak megfelel, majd gyakoroljuk azt addig, amíg a mélyére tudunk hatolni. Ha csupán a felszín karcoltuk meg és utána áttérünk újabb és újabb technikákra, akkor olyanok leszünk, mint a szomjazó a sivatagban, aki sok kis gödröt ás vizet keresvén, de egyiket sem mélyíti ki, így vizet nem találhat.

Minden meditációs forma közös ismertető jele, hogy a szellemet összerendezi, tisztítja és megnyugtatja. Eszközei lehetnek a test- és légzőgyakorlatok, különböző koncentrációs technikák (mantra, mandala és mudra), koanok vagy az éberség állapotának gyakorlata (shikantaza), vizualizációs gyakorlatok, és még számos egyéb. Minden ilyen gyakorlat, ha megfelelően végezzük, egy nem-duális állapothoz vezet, melyben megszűnik a különbségtétel alany és tárgy között, és a gyakorló egyesül istennel (a vallásban), az abszolúttal (a filozófiában) vagy saját lényével (a transzcendentális gyakorlatban).

 

Heti meditáció

Emlékeztető a heti meditációról

1. hét

A meditáció és a mindennapi élet kölcsönhatása

A meditáció célja(i)

A meditáció hatásai (fiziológia, pszichológia, érzelmi, tudati)

Meditációs ülésfajták és hatásaik

Gyakorlás

- begyakorolni, hogy melyik számotokra a megfelelő ülésfajta

- tudatosítani a saját meditációs célotokat

- megfigyelni a rendszeres gyakorlás hatásait a jelenlegi szakaszotokban

 

2. hét

- Mi a relaxáció?

- A relaxáció fajtái

- Mi a különbség a meditáció és a relaxáció között?

- Mi segíti a relaxációt?

- A relaxáció irányai

Gyakorlás:

- Részletes relaxáció

- Vázlatos relaxáció

 

3. hét

Az energia elakadásának 3 fajtája

Az energia elakadás jelei a meditáció során és a mindennapokban

Az energia elakadások megszüntetési módjai a meditációban és a mindennapokban

 

Gyakorlás

- megfigyelni, hogy felmerül-e valamelyik elakadás

- ha felmerül, alkalmazni a megbeszélteket

Feliratkozás az aranyhegy levelezőlistára
E-mail:
Csoport meglátogatása
Eseménynaptár

eseménynaptár

Hírek

Bian chikung, relaxáció és meditációs gyakorlat indul!

Időpontja: 2013. április 26.-tól minden pénteken 18.00 -20.00

vega kaja

------------------------------

Kezdő Integral Tai Chi edzés indul!

Időpontja: 2013. május 03.-tól minden pénteken 18.00 -20.00

vega kaja

------------------------------

Tábor az érzékelés fejlesztésére !

Időpontja: 2013. május 25-26.

vega kaja

------------------------------

Heti meditáció elmélet minden szerdán 20.00 - 21.00

meditacio

------------------------------

2013. májusi hírlevél !

hirlevel